Az ifjú vállalkozó, Bakkai Henrietta szintén „fellázadt”: a PR és a marketing világát hagyta ott, és döntött úgy, egyszemélyes üzletbe vág, ahol mindent egyedül is csinál. Egyik alkalommal éppen azon töprengett, hogyan vigyék fel a szűk lépcsőfordulón az emeletre a frizsidert, mert a hely tényleg olyan pici, hogy csak pár pálca fér el benne. Henrietta mindezt önerőből teszi, állami, önkormányzati és bármilyen más segítség nélkül.

A lényeg mégis a corn dog, ami annyira tipikusan amerikai, mint Trump haja. Vajóban ez egy hot dog félének mondható, mert hát virsli dukál bele, csak nem kiflibe, hanem egy sűrű tésztába, amit maga Henrietta kísérletezett ki. A tészta a lángoséhoz hasonlít, de ez földrésznyi távolságra van a balatoni, olajban tocsogó verziótól. Itt nem az acélcsőre húzzák a kiflit, mint a hot dognál, bár szószok itt is akadnak, a sajtot pedig már eleve belesütik a corn dogba, ami még finomabbá teszi a hihetetlenül omlós tésztát. Abszolút friss, mert előttünk sül ki, egy pálcikára gyurmázzák az egészet. A hozzávalók csak fokozzák az ízvilágot: olíva, nachos, jalapeno, hagyma. Az egész panko morzsába vagy sült krumpliba forgatva sül ki. 

Az ára persze zúzósabb, mint a 250–600 forintos, pékségekben kapható virslis akármiké, úgy egy ezresből jövünk ki, ám nemcsak a különleges minőség, hanem a kalória is kárpótol. És picit a hely szelleme – bár nagyon kis Amerika ez –, vagy a fiatal szakács személye(ssége). Hisz bátornak kell lenni, hogy egy ismeretlen termékre, a corn dogra építse valaki a vállalkozását, éppen mostanság. De a fiataloké a jövő. Meg az igényesebb street foodé.

Mert vagy kis tálcát kapunk, vagy ha elvitelre kérjük, akkor egy ízléses, tégla alakú kartondobozkát, a pici emblémával, ami megtöri a pizzásdobozok és kutyasétáltatók által uralt városképet. Hovatovább, anno ilyen dobozokban őriztük a szerelmesleveleket. 

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Ványi Ákos